Hosszan tartó élvezet - a sajtos roló készítése

Kezdjük azzal, hogy három adagot senki ne készítsen belőle egyszerre, hacsak nincsen több embernyi fölös energiája! Pláne nem egyetlen készlet roló-készítő rolóval (erről a kifejezésről egy kicsit később, bővebben). Szóval én ezzel töltöttem a vasárnapom ¾ részét.

Egyébiránt egyáltalán nem bonyolult az elkészítése, de rettentően macerás és időigényes. Az íze viszont össze sem hasonlítható a boltival és nincs kispórolva belőle a töltelék, a végén pedig rengeteg sajt fityeg.
 
 
Hozzávalók 24 darabhoz:
  • 0,5 kg leveles tészta
  • 3 evőkanál liszt
  • 4 tojás
  • 20-25 dkg trappista sajt
  • 10 dkg natúr vagy tejszínes krémsajt
  • 10 dkg füstölt krémsajt
  • 0,5 l tej
 
Először a roló-készítő rolókról:
Én a Vasedényben vettem ezeket a fém, nyitott végű kúpokat. Egy csomagban 12 darab volt, de ha több adagot szeretnénk csinálni, mindenképpen megéri két-három készletet venni, így jelentősen csökkenthető a sütő bekapcsolva tartásának ideje.
Fontos még tudni, hogy a legelső alkalom előtt zsírozzuk be a rudakat, különben nem igazán lehet leszedni róla majd a rolót. Ugyanez vonatkozik a mosogatás utáni használatra is.
 
A töltelék:
A tejet, 3 egész tojást és a lisztet összekeverjük egy lábosban, fölforraljuk és besűrítjük. Nem kell megijedni a csomóktól, nem fognak nagyon látszódni, de igyekezzünk minél jobban szétnyomkodni őket. Belekeverünk 10 dkg reszelt trappistát és a krémsajtokat.
Szükség szerint sózzuk, elsősorban a sajtok ízétől függően.
 
A roló:
A fél kiló leveles tésztából 24, nagyjából 2 cm széles és 50 cm hosszú lapocskát nyújtunk és feltekerjük a fém kúpra a keskenyebb végétől kezdve úgy, hogy a csíkok 1/3 részben fedjék egymást. A maradék egy tojással megkenjük őket, hogy szép színük legyen sütés után és ne essenek szét. Egy tepsibe állítjuk a nyers rolókat és a 200°C-os sütőben 20-30 percig sütjük.
A megsült rolót csavaró mozdulattal a legkönnyebb eltávolítani a fém rúdról.
 
A töltés:
A rolókat melegen és hidegen is tölthetjük, de figyeljünk arra, hogy ne töltsük túl, mert akkor nem fér bele sajt. A legegyszerűbb, ha habnyomóval nyomjuk bele a krémet, és ezután tuszkoljuk a reszelt sajtot a végeire.
Mindezek után nagyon fontos, hogy ne legyünk mohók, mert igazából 15-20 óra után lesznek igazán finomak, amikor a tészta egy picit hozzápuhul a töltelékhez.
 
Tárolásra a legalkalmasabb a cipős doboz, amit szalvétával és alufóliával is kibélelünk. (Az alufóliához érjen a roló, mert a szalvétába beleragad.)