A barátom füle…

… lekváros
 
És még gyakorolnom kell a készítését, mert egy kissé kifolyt a lekvár. Persze lehet, hogy nem folyékony házi lekvárral kellett volna készíteni, hanem valami jó kemény boltival.
 
Hozzávalók:
  • 40 dkg főtt burgonya
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál olaj
  • kb. 30 dkg finomliszt
  • 25-30 dkg lekvár
  • zsemlemorzsa, vaj, porcukor
 
A krumplit összenyomkodjuk, hozzáadjuk a tojást, az olajat, a sót és annyi lisztet, amennyit felvesz úgy, hogy viszonylag lágy tésztát kapjunk. Alaposan összedolgozzuk és fél órát pihenni hagyjuk.
Jól belisztezett felületen 4 mm-es vastagságúra nyújtjuk téglalap alakban.
Az egyik felére nagyjából 5 centinként 1-1 kis kanál lekvárt helyezünk.
A lekvárkupacok körül vizes ecsettel megkenjük a tésztát, ráborítjuk a másik felét, alaposan lenyomkodjuk, és derelyevágóval négyzetekre szabdaljuk.
Egy nagy lábosban vizet forralunk és kifőzzük benne a füleket. Kb. 5 perc alatt feljönnek és onnantól számítva még két percig főzzük.
A morzsát vajon megpirítjuk és a kifőtt füleket beleforgatjuk, majd tálalás előtt megszórjuk őket porcukorral.