Hoppsza, gyorsan! – csokis csillag, csíkos cső

 

Kivettem a fagyasztóból egy csomag (1/2 kg) leveles tésztát. Elővettem egy fél csokit, nutellát, meggyet, dejót és egy tojást. És egy óra múlva készen volt két (négy) féle édesség.

A tészta felét kinyújtottam 1-2 mm vastagságúra és pogácsaszaggatóval csillagokat készítettem, majd a felét belefektettem egy alufóliával bélelt tepsibe. Megkentem a csillagokat tojással és a közepükbe helyeztem egy-egy csöpp nutellát vagy fél kocka csokit vagy egy csöpp nutellát és fél szem meggyet. Szerintem a legutóbbi lett a legfinomabb.

Rájuk fektettem az üres csillagokat és jól összenyomkodtam őket, nehogy kifolyjon a csoki. Végül a tetejüket ismét megkentem tojással és a 200°C-os sütőben megsütöttem.

Csíkos cső

A tészta másik felét kinyújtottam téglalap alakúra, nagyjából ezt is 1-2 mm vastagságúra.
A két szélt pedig derelyevágóval 7-8 cm hosszan, két cm-enként bevagdostam. Nagyon fontos, hogy ezt szépen és szimmetrikusan csináljuk, különben olyan csúnyácska lesz, mint az enyém.
A fel nem vagdosott közepébe belekanalaztam egy ¾ üveg meggybefőttet (lehetett volna az egészet, és úgy szebb lenne) és meghintettem dejóval.
A végeit összenyomkodtam és a csíkokat egymás után szépen ráhajtogattam (egyet balról, egyet jobbról). A tetejét megkentem tojással és az előzőekkel azonos módon megsütöttem.
Gyorsan megvolt minden, de ezt a csíkos csövet még gyakorolnom kellene, de láthatóan nem egy lehetetlen vállalkozás.