Rakott zöldségek kapormártással

 

Nem gondolnám kifejezetten nyári ételnek, bár olyan alkotókkal is készülhet.

Ismét saját készítésű fűszerolajat használtam. Erről majd később részletesen.
 
Hozzávalók:
  • zöldségek (most hagyma, újkrumpli, patisszon és paradicsom)
  • bacon (apróra vagdaltat találtam a fagyasztóban)
  • olaj
  • liszt
  • kapor
  • tej
  • tejföl
 
A krumplit héjában közepesen puhára főztem, majd felkarikáztam egy jénai tál aljába és megsóztam.
Erre jött a felkarikázott hagyma fele, arra a bacon fele. Erre vágtam rá a patisszont, amit szintén megsóztam, majd jött rá a hagyma másik fele, rá a karikázott hagyma és végül a maradék szalonna.
A tálat lefedtem és 200 fokos sütőben kb. egy órán át puhítottam.
Eztán leöntöttem róla a felesleges levet (jó sok) és fedő nélkül visszatettem egy 10-15 percre a sütőbe, hogy megpiruljon a teteje.
Miközben puhultak a zöldségek, elkészítettem a kapormártást.
Fehér rántást készítettem, vagyis felforrósítottam kb. 3 evőkanál olajat és hozzákevertem 4 evőkanál lisztet. Vigyáztam, hogy nehogy megpiruljon (mert akkor már nem fehér a rántás). Belekevertem az apróra vágott kaprot és hozzáöntöttem 3 dl tejet. Ezzel addig főztem, amíg el nem érte a sűrű mártás állagot. Végül hozzáadtam két deci tejfölt és átmelegítettem, megsóztam és egy csepp ecetet pöttyintettem bele.
Van, aki melegen szereti a kapormártást, én behűtve jobban kedvelem.